PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont (Esemény Blog)

2010. május 17.

Százak építik az új központokat

Filed under: Tudásközpont — ambrusa @ 17:36


Épül a koncert- és konferenciaközpont, valamint a „tudáspalota”. Munkatársaink bejárták a beruházásokat, fotóriportban számolunk be a látottakról.

Kívülről szinte alig látszik, hogy milyen feszített munka folyik a Tudásközpont épületében – a külső felületekkel ugyanis gyakorlatilag készen vannak. De belül sem állnak rosszul: tegnap láthattuk, hogy a nyílászárók már a helyükön vannak, folyik a burkolás, a villanyszerelési munka. Egyelőre még látszanak a felületfűtés csövei, de már ezek sem sokáig.


Ezt a képet sokan láthatják: a „tudáspalota”
előlről – már a térkövezés zajlik a központ előtt

Kívülről senki nem gondolná, hogy még
a föld alatt nyolc méterrel is dolgoznak

Ami általánosságban elmondható, hogy a Tudásközpont egy letisztult, világos, nagy terekkel szabdalt épület lesz. Különlegesség a Kaptár nevű egysége, amelynek tetején már a faburkolat is készül, ahol akár a gyerekkönyvtár „ügyfelei&#148, is játszhatnak majd. Egyszerre, munkafázistól függően több százan dolgoznak az épületen. A tervek szerint június végén indul az átadás-átvétel folyamata.

A tervek szerint decemberben már rendezvényt tarthatnak a pécsi koncert- és konferenciaközpontban. A készültség ottjártunkkor meghaladta a negyven százalékot. Az épület szerkezetkész, most így egyszerre számos szakma képviselői dolgozhatnak, a burkolóktól a villamosipari szakembereken át a vízszerelőkig. A koncertközpont rendkívül bonyolult épület, maga a hangversenyterem pedig ház a házban – mégsem szakadhat el az egésztől.

Az épületben alig van merőleges, egyenes vagy vízszintes fal, ez is különlegesség. Egyszerre 250-300 fő dolgozik, de még ugyanennyien végeznek előkészítő munkákat. Az épület teljes színpadtechnikát, sőt saját tűzoltórendszert is kap. Kívülről nem is látszik, hogy a 999 fős nagyterem milyen monumentális.

(Forrás: Bama.hu / Ny.Sz.)

Reklámok

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

%d blogger ezt kedveli: