PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont (Esemény Blog)

2010. október 26.

Aki háromszögekből „hímzett” Univerzumot

Filed under: Tudásközpont — ambrusa @ 09:10


Kerámiába zárt világegyetemet formált Nagy Márta DLA, keramikusművész a Kaptár belső terébe. A színes Zsolnay-csempék között sétálva az embert különleges varázs ragadja el. Egy hely, egy szakrális tér, ahol a könyvtárban olvasott szavak befogadásra és nyugalomra találhatnak. A tervező szemével fedezte fel a Kaptárát az UnivPécs.

Ön tervezte a Tudásközpontban található Kaptár kerámiaburkolatát. Hogyan került kapcsolatba a projekttel, miért vállalta el a megbízást?

Arra, hogy miért vállaltam el, nagyon egyszerű válaszolni: fantasztikus feladat volt, amit talán senki sem hagyna ki. Balázs Mihály – az épület tervezője – keresett meg két és fél évvel ezelőtt, miután megnyerte a Tudásközpont épületére kiírt építészeti pályázatot. Megmutatta a tervrajzokat és elmesélte, hogy a Kaptár tulajdonképpen mit is jelent a könyvtár épületén belül. Beszéltünk az épület racionális szervezéséről, amelyben ez a tér leginkább egyfajta „kakukktojásként” értelmezhető.

Mi volt az elképzelés a burkolatról?

Közös gondolatunk az volt, hogy a Kaptár belső burkolata absztrakt módon az Univerzumot jelenítse meg. Balázs Mihály olyan kerámiaburkolatot képzelt a házba, amelyet pécsi művész tervez, és a burkolat elemei a Zsolnay-gyárban készülnek. Már a beszélgetésünk napján megszületett bennem az ötlet, hogy ezt az organikus, de építészeti léptékű formát legjobban háromszögekkel lehetne lefedni. Elkezdtem játszani ezzel a geometriai formával, úgy gondoltam, bármit lehet vele „hímezni”, hiszen egy nagyon variábilis, sokféleképpen alkalmazható elem. Megkönnyítette a burkolat gyártását is, hogy egyetlen elemet használtam a tervben.

Ezek szerint tulajdonképpen szabad kezet kapott az alkotásban?

Igen, teljes mértékben. Az ötlettől a megvalósulásig persze több fázison esett át a terv. Ezeket a változásokat természetesen megvitattuk. Volt, hogy jelentősen módosult az elképzelésem, de a háromszög, mint alap mindvégig megmaradt. Tulajdonképpen a legelső gondolat, a legelső elképzelés végsőkig letisztult formája készült el.

A legtöbb embernek, mint ahogyan Ön is említette, valóban a világmindenség jut eszébe, ha belép ebbe a térbe, azonosulni tudnak ezzel az érzéssel.

Nagyon örülök neki! A Kaptárba érkezve – akárhonnan közelítjük meg azt – egy zöld térbe jutunk, az általam „erdősávnak” nevezett zöld sávba, ami az ember természetes terét hivatott absztrakt módon megjeleníteni. E fölött több sávban húzódik egy köztes tér sárgákkal, rózsaszínekkel, világoskékekkel, amely párás, ködös, légies. Elválik a Föld az Égtől. Végül fölénk borul a kék kupola, tetején egy bevilágító ablakkal, ahonnan a fény érkezik. Napsütésben igazán gyönyörűek a csempék, ahogyan a fény ovális alakban körbevándorol rajtuk. Néhol bele-belecsillog az eozin.

Az eozin csempék jelenléte nagyon fontos, hiszen sajátos karaktert ad a burkolatnak és egyben hordozza a hely szellemét is a Zsolnay-gyár specialitása.

A szavaiból úgy érzem, megvalósult az, amit szerettek volna.

Elégedett vagyok. Az elején féltem, hogy túl nagy ez a tér: öt és fél emelet magas. A rajzok alapján nehéz volt érzékelnem ezt a méretet, különösen, mert eddig nem szoktam építészeti léptékben tervezni és dolgozni. A vasbetonhéj elkészültét követően szembesültem először a tér valódi méreteivel és meglepett, valójában milyen barátságos, magassága ellenére is intim. Nézelődik benne az ember, de nem vész el. Örülnék, ha a könyvtár vezetése előbb-utóbb párnákat, vagy esetleg egyéb ülő, fekvő alkalmatosságokat is elhelyezne benne, így segítve az olvasásban, tanulásban elfáradt, lazítani vágyó emberek pihenésének kényelmét. Sokáig el lehet nézegetni a csempéket. Mindenki használhatja a fantáziáját, csillagoknak, kristályoknak, vagy éppen virágoknak láthatja őket. Nagyon remélem, hogy mindenki megtalálja majd benne azt a részletet, amely számára a legérdekesebb, esetleg megidéz valamilyen kellemes emléket. Néha talán majd én magam is elüldögélek ott.

A tervező, Balázs Mihály is nagyra értékeli, szereti a burkolatot, többször nyilatkozta, hogy az építészeti gondolat részévé vált, miközben teljesen önálló alkotás. Örülök, hogy így gondolja.

Egyes médiumokban megjelentek bizonyos negatív kritikák, amelyek funkció nélkülinek nevezik a teret. Mit gondol Ön?

Ezt nagyon primitív megközelítésnek tartom, mert a művészet létének megkérdőjelezését jelenti. Lehet-e művészet nélkül élni? Az ismert válasz: lehet, csak nem érdemes. Ennek a térnek az a szerepe, hogy szép, meditatív, szakrális legyen, egy funkciója szerint eleve is szép tartalmakat hordozó, a könyvtár működését szolgáló, racionális szervezésű térben. Hamvas Béla egyik kis írása jut erről eszembe, aki sorra veszi a munkához szükséges tárgyakat az íróasztalon. Végül azzal fejezi be a felsorolást, hogy a szükséges eszközökön túl kell még lenni az asztalon valaminek, aminek semmi szerepe nincs az írásban, csak egyszerűen jó ránézni. Na, pont ilyen a Kaptár is ebben a nagy épületben: egy hely, ahol szabadon szárnyalhat a képzelet.

De konkrét funkciója is van, ha mindenképp azt akarunk keresni: szervezi a teret, ezen keresztül juthatunk az egyik emeletről a másikra, a parkolóból a recepcióhoz, vagy éppen a kávézóhoz. Bár ehhez nyilván elég lett volna egy egyszerű lépcsőház is.

A Kaptár adja az épület különlegességét. Könyvtár sok van, de olyan könyvtár, ahol Kaptár van, csak itt Pécsett, nálunk/nekünk.

Ön egyetemi tanár, szobrász, keramikusművész is egyben. Mit válaszolna egy, a foglalkozását firtató kérdésre?

Egy művész, akkor is, ha egyetemi tanár, elsősorban a művészetével határozza meg magát. Először alma materembe, az Iparművészeti Egyetemre hívtak tanítani több mint húsz éve. 1995-ben költöztem Pécsre, és lettem a pécsi egyetem kissé túlkoros doktorandusz hallgatója.

Akkor indult ugyanis a művészeti doktori képzés, elsőnek az országban itt, Pécsett. Nagy öröm volt, amikor az oktatásra is lehetőséget kaptam. Az utóbbi tizenkét évben kerámiaszobrászatot tanítottam a szobrász hallgatóknak. Az volt a célom, hogy megismertessem és megszerettessem a hallgatókkal ezt az anyagot, hiszen a szobrászok többnyire segédanyagként használják, mint ahogy például a gipszet. Felfedezték, megtanulták, hogy kerámiából lehet mintázni olyan szobrokat, amiket más anyagból lehetetlen lenne. Tulajdonképpen a művészi, kifejezési „szótáruk” bővült a kerámiaszobrászat megismerésével. Sok örömöm volt az együttműködésben, nagyon szép munkák születettek ezek alatt az évek alatt. Szinte minden évfolyamban volt olyan szobrászhallgató, aki annyira megszerette ezt az anyagot, hogy a diplomamunkáját is ebből készítette. Emellett nagyon büszke vagyok rá, hogy több éves előkészítő munka után a Művészeti Karon idén külön szakként is elindult az egyetemi szintű keramikusművész képzés.

Mit gondol, hogyan lehet Magyarországon képzőművészként érvényesülni?

Attól függ, mit értünk érvényesülés alatt. Szakmai vagy anyagi sikereket? A kettő nem feltétlenül fedi egymást. Azt gondolom, az elmélyült, magas színvonalú, komoly művészi munka a legfontosabb. A megmérettetéseken, nemzetközi versenyeken, kiállításokon való részvétel, az egyéni kiállítások sora, megjelenés a nemzetközi irodalomban, ezek minősége és súlya lehet mutatója egy művész munkásságának. De természetesen valódi értékét nem ez határozza meg. Egy „rejtett” életmű is lehet fantasztikusan magas művészi értékű.

(Forrás: Kónya Mónika riportja – UnivPécs, XI. évf., 11. sz., 2010. október 25., 8. o.)

Reklámok

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

%d blogger ezt kedveli: