PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont (Esemény Blog)

2011. június 17.

Majdnem-nagyhatalom: a virtuális magyar Szilícium-völgy története

Filed under: Inform Atika — ambrusa @ 09:14


A magyar számítástechnikának – túl a városi legendákon – tényleg volt egy olyan korszaka (az 1970-es, 80-as években), amikor benne volt a pakliban az informatikai nagyhatalommá válás esélye.

Ez az állítás azonban csak fontos megkötésekkel tehető igazzá: nagyhatalommá lehettünk volna – a KGST-n belül, egy olyan feltételrendszerben, ami csak a szocializmus összeomlásáig létezett.


Az R10 számítógépek gyártása a Videotonnál – Foto: MTI/ Hadas János

A történet „ amelynek felelevenítésére a start 45. évfordulója, vagyis az első számítógépek és programok használatát oktató SZÁMOK 1966-os alapítása és az ennek kapcsán rendezett konferencia ad alkalmat – a 60-as évek közepén kezdődött. Addig a számítástechnika szocialista megközelítésben olyasmi volt, mint mondjuk a genetika: burzsoá áltudomány. Akkoriban azonban valakinek (a legenda szerint Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnöknek) leesett, hogy a béketábor egyre nagyobb katonai és gazdasági potenciaveszteséget szenved el, ha továbbra sem vesz tudomást a számítógépek létezéséről és fejlődéséről. A felismerést meglepően gyors cselekvés követte: közös végrehajtású központi informatikai fejlesztési program indult, amelyből (hogy működőképes legyen, és ne haljon el a rendszer-bürokrácia mocsarában) formailag egyszerűen kihagyták a KGST-t, és egy külön szervezetet alapítottak rá.

A kor szokásainak és a KGST-logikának annyiban mégis meg kellett felelni, hogy a feladatokat ötletszerűen leosztották a részt vevő országok között. Maga a projekt arról szól, hogy bizonytalan kimenetelű saját fejlesztésekre nincs idő, ezért inkább lemásolják az akkor leghaladóbbnak számító technológiát, vagyis az IBM gépparkját. Mi magyarok a legkisebb gépkategória lekoppintására kaptunk utasítást, de szokás szerint ebben is azonnal külön utakat kerestünk: az illetékesek megvásárolták a CII nevű francia őskomputer licencét, és a jó minőségű francia alkatrészekre alapozva egy önállónak mondott géptípust fejlesztettek ki (ez volt a Videotonnál gyártott R10, amit hamarosan a már valóban magyar fejlesztéseket is tartalmazó R5 követett).

Magyarország néhány évvel a központi program indulása után számítógép-exportőri pozícióban találta magát, és újabb pár évre rá a szoftverpiacon ennél is nagyobb eredményeket értünk el. Az első alkalmazásokat még szintén külföldről, legálisan vásároltuk, de már azzal az opcióval, hogy a programok módosítására, más számítógéptípusokra történő adaptálására is lehetőség lesz. Hirtelen összeállt az informatika robbanásszerű fejlődéséhez szükséges feltételek kritikus tömege: a magas színvonalú reál oktatás következtében nagy mennyiségben, olcsón és jó minőségben kapott szakembereket az iparág, a KGST biztosította a „korlátlan” piacot, a feladatleosztás pedig gyakorlatilag kizárta a versenyt, így az ágazat zavartalanul erősödhetett – olyannyira, hogy a magyar szoftverek hamarosan már a nyugati országokban is megjelentek.

A sikerhez kellett az a praktikus kereskedelmi konstrukció is, amit a szoftverek és hardverek előállítását, beszerzését, illetve terítését végző, ma Számalk néven ismert vállalatcsoport kialkudott. A módszernek az volt a lényege, hogy a valutaszűkében lévő állam tehermentesítésére áruval fizethettek az eleinte egyoldalúan nyugatról vásárolt gépekért és programokért. Az „áru” kezdetben birka, alma és egyéb kurrens magyar termék volt, később azonban egyre inkább szoftver lett, a Számalk pedig megtanult kereskedni. És még valamit elsajátítottak az első üzletek során: Havass Miklós, a cég egyik vezetője és tulajdonosa szerint akkoriban jöttek rá, hogy mit jelent alkalmazkodni a piaci igényekhez. – Egyre több számítógép jött be az országba, de a vállalatigazgatók nem tudták, hogy mire is kellene ezeket a masinákat használni. Mi elmentünk, felmértük az igényeket, testre szabott alkalmazásokat írtunk, betanítottuk a munkatársakat – ismerteti az üzleti modellt Havass.

Hogy végül is miért nem lettünk a számítógépgyártás regionális nagyhatalma, az a mából visszatekintve elég világosan látszik: azért, mert megszűnt a KGST. Az iparágban a mikroelektronika a kulcs – ennek gyártásában Magyarország csak addig volt „versenyképes”, amíg (a hidegháború, illetve a szovjetek afganisztáni bevonulása miatt) adminisztratív úton el voltunk zárva a sokkal nagyobb szériában készülő, jobb minőségű nyugati termékektől. Ahogy a vasfüggöny felgördült, kiderült, hogy van olcsóbb és jobb alternatíva. (Havass szerint a Mikroelektronika Vállalat csipgyárának 1986-os leégése nem az oka, hanem csupán a felgyorsítója volt ennek a folyamatnak.)

Maga az iparág – amelyből mára leginkább csak a szoftveres vonal létezik – annak idején öt „bölcsőben” nevelkedett. A SZTAKI, az SZKI, a Számalk-csoport, a KFKI és a Videoton mezőnyéből mára kevesen maradtak meg az eredeti profillal a piacon (az első magyar rendszerházként említett Számalk mellett a KFKI időközben privatizált informatikai üzletága sorolható ebbe a körbe), ugyanakkor a teljes magyar államigazgatási-egyetemi-vállalatvezetői elit tele van azokkal, akik ebben a virtuális magyar Szilícium-völgyben kezdték a pályát.

– Egy-két integrált nagyvállalatot azért fel lehetett volna fejleszteni szerves evolúcióval, koncentrált támogatással – hangsúlyozza Havass Miklós, arra utalva, hogy egyes területeken – például a nagyon számításigényes orvosi képalkotásban – sokáig megmaradt az elvi versenyelőnyünk. – Ehhez azonban az állam részéről a tőke és a bátorság is hiányzott – vélekedik a Számalk tulajdonosa.

Informatikai sajtó- Bölcsőtől a máig

A rendszerváltás sajátosan esett egybe az informatika tömegesedésével. Nemcsak a tulajdonviszonyok változtak meg, hanem a cégek, szervezetek működésének technológiája is gyors átalakuláson ment át. A világban ekkor zajlott a PC-forradalom. Ezért a 90-es évek elejére az informatikai média pezsgése is beindult. A „klasszikus” iparági kiadványok mellett, amilyen a Számalk elődjének tekinthető SZÁ-MOK ős-„Számítástechnikája” és az „Információ és elektronika” szakfolyóirat volt, megjelentek a népszerű, mondhatni közszolgálati sajtótermékek, az Ötlet magazin, az Alaplap. Aztán megjelentek a piacon a multinacionális cégek. A gazdasági lapok, például a Figyelő, az informatikát húzóágazatnak tekintették. A 90-es évek második felére a több tízezres példányszám volt jellemző minden informatikai kiadványnál.

Elindult a konszolidáció is: felvásárlások, beolvadások következtek.

Közben elindult a digitális média fejlődése is, mindegyik kiadó CD-t majd DVD-t adott magazinja mellé, az önálló elektronikus kiadványok viszont nem voltak jövedelmezőek. A „dotkomlufi” kipukkanása, majd a személyi számítástechnika hétköznapivá válása együtt okozta a nyomtatott informatikai média máig tartó válságát. Ma jellemzően az online mobil és digitális életstílus-kiadványok a nyerők. (K. M.)

(Forrás: Nol.hu / Hargitai Miklós)

Advertisements

Hozzászólás »

Még nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

%d blogger ezt kedveli: