PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont (Esemény Blog)

2011. június 28.

Ugyan ki fizetne internetes újságért?

Filed under: Kaleidoszkóp — ambrusa @ 11:00


A lapkiadók a nyomtatott sajtó példányszámának folyamatos apadása és a hirdetési bevételek csökkenése miatt jó ideje – esetenként kétségbeesetten – keresik és próbálgatják a minőségi tartalomgyártás és általában a szerkesztőségek finanszírozásának új útjait. Noha kezdetben úgy tűnt, e problémákkal inkább a hagyományos és az internethez lassan alkalmazkodó, papíralapú lapoknak kell megküzdenie, mára világossá vált, hogy az online lapok kizárólag reklámbevételekre alapozó működése és ingyenessége sem feltétlenül tartható fenn hosszú távon.

Az interneten alternatív bevételi forrás lehet a nyomtatott sajtónál megszokott előfizetéses modell bevezetése, az eddigi nemzetközi példák azonban azt mutatják, hogy ez legfeljebb az olyan eredeti, minőségi tartalmat közlő üzleti vagy helyi lapok esetében működik, mint amilyen a Wall Street Journal vagy a Financial Times. Ám kétséges, hogy a Magyarországhoz hasonló szerény méretű piacokon e Nyugaton is ritkaságszámba menő sikertörténetek egyáltalán reprodukálhatók-e, itthon eddig egyetlen kiadó sem merte vállalni a fizetős fal bevezetésének kockázatát.

Nem úgy a szomszédunkban: Szlovákiában május eleje óta kilenc internetes lap – köztük a legolvasottabb helyi napilap, az SME internetes kiadása – döntött egy újszerű előfizetéses rendszer bevezetése mellett. A Piano márkanéven futó modell annyiban egyedi, hogy a tévészolgáltatásnál bevett modellhez hasonlóan fix előfizetései díjért csomagot ad. Azaz a 99 eurocentes heti, a 2,90 eurós havi, illetve a 29 eurós éves díjért a rendszerhez csatlakozó összes oldal fizetős részét elérik a felhasználók. Azt, hogy mely tartalmakat, szolgáltatásokat teszik fizetőssé, a lapok határozzák meg: van, amelyik csak a publicisztika rovat anyagait és a fórumot falazta el, van, amelyik a teljes online tartalmat.

Az indulás utáni másfél hónap tapasztalatairól a szöveges hirdetések kiszolgálásában utazó Etarget résztulajdonában lévő és így az Index.hu-t is birtokló Central European Media & Publishing (CEMP) érdekeltségébe tartozó Piano Media vezérigazgatóját, Tomáš Bellát kérdeztük.

A múlt héten jelentették be, hogy az éles üzem elindítása óta több mint 40 000 euró folyt be az előfizetésekből, ez durván 14 ezer előfizetőt jelent. Elégedett a számokkal?

A 14 ezres előfizetői szám nem egészen pontos, hiszen a felhasználók fizethetnek heti, havi és éves előfizetési díjat is. A kiadók ugyanakkor egyelőre nem szeretnék nyilvánosságra hozni a pontos előfizetői számokat.

Mindenesetre mi nagyon is elégedettek vagyunk az eredményekkel, hiszen az első két hónapra kitűzött célt az első két napban sikerült elérnünk, így a start messze felülmúlta a várakozásainkat. Egy év alatt szeretnénk a szlovák internetező közönség 1–1,5 százalékát előfizetőnek megnyerni – ez nagyságrendileg 25–30 ezer felhasználót jelent.


Tomáš Bella (Fotó: Piano Media)

Feltételezem, hogy a fizetőssé tett szekciók látogatóinak száma visszaesett. Mennyire meredek a látogatottság csökkenése, főként azokon a szájtokon – mint amilyen a mediálne.sk –, amelyek a teljes tartalmukat fizetős fal mögé költöztették?

Ha az oldalak teljes forgalmát nézzük – beleértve a mediálnét és a Týždeňt is –, gyakorlatilag nem tapasztalható negatív hatás. Sőt, a Pianóhoz csatlakozó szájtok valamivel még jobban is teljesítettek áprilisról májusra, mint a rendszeren kívül maradó, hasonló profilú oldalak.

Ami a fizetőssé tett részeket illeti, ezeken az egyedi látogatók száma körülbelül 5–20 százalékkal csökkent, azokon a szájtokon is, melyeken a teljes tartalom előfizetéses (mint amilyen például a komentare.sme.sk, a legnépszerűbb napilap, az SME véleményrovata). A brit Times esetében 90 százalékos volt a visszaesés, ahhoz képest ez kiváló eredmény. Meggyőződésünk, hogy a a Piano az egyetlen olyan modell, amely jelentős látogatóvesztés nélkül biztosítja annak a lehetőségét, hogy a kiadók pénzt kérjenek az olvasóiktól.

Kezdetben voltak problémák a rendszerrel. Mik voltak ezek? Időközben megoldották őket?

A legnagyobb probléma az volt, hogy késtünk az sms-fizetés bevezetésével. Ennek technikai okai voltak, mivel Szlovákiában öt cégnek kell együttműködnie ahhoz, hogy az összes helyi mobilszolgáltatónál működjön a fizetés lehetősége.

Ezen felül inkább a használhatósággal voltak gondok: csak a rendszer éles elindítása után vált világossá, hogy annak működését helyenként alaposabban el kell magyaráznunk. Ettől eltekintve az indulás zökkenőmentes volt. Mivel alighanem ez a legnagyobb, több oldalra kiterjedő online rendszer az országban, aggódtunk amiatt, hogy bírja-e majd a terhelést, de végül nem volt probléma ezzel sem.

Akkor is maradni fog a 2,90 eurós havi előfizetési díj, ha – amint azt tervezik – újabb kiadók és oldalak csatlakoznak a rendszerhez? Vagy különböző csomagokat alakítanak ki, ahogy a tévészolgáltatók is teszik?

Egyelőre szeretnénk a 2,90 eurós havi díjat megtartani, ameddig csak lehet. Mi széles előfizetői táborban gondolkodunk, és most már a kiadók is megértik ezt. Ettől függetlenül a jövőben elképzelhetőnek tartom drágább csomagok bevezetését is, de nem rövid távon.

Az előfizetési díjból mennyi marad önöknél?

Szlovákiában az első évben 30 százalék. De ebben minden egyéb költség, például az sms-fizetés mobilszolgáltatóknak fizetett díja is benne van.

A közleményük idéz néhány, a Pianóhoz csatlakozott kiadót, akik rendkívül elégedettek a rendszerrel. És az olvasók? Tőlük milyen visszajelzéseket kaptak?

Több mint 2000 emailt és telefonhívást kaptunk az olvasóktól az első hónapban. Mivel a kiadók számára a helpdesk-szolgáltatást is mi biztosítjuk, sok visszajelzés fut be hozzánk. A fő tanulság az, hogy jóval többen hajlandóak fizetni annál, mint amire még az indulás előtti napokban számítottunk. Van egy kisebb, de hangos felhasználói csoport, akik panaszkodnak az előfizetés miatt, de a nagy többségnek nincs semmi problémája vele. Nem is sejtettük, hogy e többség ilyen jelentős.

A legtöbben egyébként a fizetési módok miatt kerestek minket, de már dolgozunk az általuk kért fizetési lehetőségeket bevezetésén. Jelenleg amúgy hétféle fizetés mód választható.

Azt állították, hogy a fizetős fal segít a fórumok és a kommentek „megtisztításában”. A trollok tényleg nem hajlandóak fizetni?

Határozottan nem szívesen fizetnek újból azt követően, hogy kitiltották őket. A Piano bevezetése előtt egyszerűen regisztráltak egy új névvel, vagy akár nevek százaival, de ez most már nem opció. Egyértelmű, hogy nem hajlandóak fiókok százait megvásárolni.

Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy ez a kábeltévés csomagokra hajazó előfizetéses modell ideális az olyan kisebb piacokon, mint amilyen Szlovákia. Magyar kiadók is érdeklődnek a rendszer iránt?

A Piano Media harmada a pozsonyi központú Etarget pay-per-click hálózat kezében van, ennek pedig az Index.hu-t is birtokló CEMP-csoport a tulajdonosa. Ebből következik, hogy Magyarország egyértelműen egy olyan piac, amelyet az elkövetkező hónapokban meg fogunk vizsgálni. Az Indexnél dolgozó kollégákkal már jó ideje, 2010 nyara óta beszélgetünk a Pianóról, és voltak megkereséseink is: több magyar média érdeklődött nálunk. Mi úgy tervezzük, hogy e kiadókkal idén ősszel vagy télen elkezdünk komolyan tárgyalni.

(Forrás: Itcafe.hu / Barna József)

Advertisements

Hozzászólás »

Még nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

%d blogger ezt kedveli: