PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont (Esemény Blog)

2011. október 18.

Bergman, Ingmar: Laterna magica. Európa, Budapest, 2011

Filed under: Könyvajánló — ambrusa @ 08:48

Bergman, Ingmar: Laterna magica. Európa, Budapest, 2011, 479 oldal

Ingmar Bergman majdnem hetven évesen publikálta önéletrajzát, ami magyarul szinte rögtön meg is jelent a 80-as évek végi, már szabadabb világban. Ekkor már sok tucat filmet és még több színházi előadást rendezett – és rontott el, saját bevallása szerint –, hihetetlenül gazdag élet áll mögötte, s e könyv lapjain is. Karcsú könyv egyébként, alig több annál a 250 oldalnál, amit állítólag az olvasók leginkább szeretnek. Mégis, elviselhetetlenül tömény, sűrű, szinte alig kap levegőt benne az ember. Pontosan olyan, mint a filmjei. Leülsz, megnézed.

S aztán ismét és ismét, folyton visszatérsz rá, mert nem enged ki a markából az életnek az a töménysége, amit ő vászonra és lám, papírra visz, holott nem is író. Pár oldalanként leteszem, képtelen vagyok végigszaladni rajta, még így, sokadszori olvasásra sem. A szikár, éles történetek kiszögelései, az olvasóra bízott megfejtések és döntések, a folyton összekarmolt önarckép – megállásra kényszerít. Bergman élete mint egy beláthatatlan óceán: számtalan kontinensről nyílik rá kilátás, szigetek sora tarkítja, s a víz gazdagságát e könyvből csak sejteni lehet. Nem a hollywoodi pálmafás-koktél-ivós látszatboldogság, hanem nagyon is valóságos boldogtalanságok és kínok, s a köztük olykor kifehéredő üde pillanatok hosz-szú sora. Nem a szerző életkorát érezhetjük a könyvből, hanem azt a lassú távolkerülést önmagától (ami végső soron lehet, hogy mégiscsak életkori kérdés), attól a kényszertől, hogy valami úgynevezett szép portrét akarjon maga után hagyni, valami vonzót és nagyszerűt, legalább kínjaiban, gyötrődéseiben lebilincselő nagyságot. Mert a szerző túl van már azokon a magasságokon, amikor mindenáron a maga nagyságát és nagyszerűségét építgette, vagy egyszerűen csak a pályáját és egóját, ahogy köznyelven mondanánk, s ezt nem ritkán szóba is hozza. Valahogy már jön, imbolyog, olykor egyenesen szalad le erről a hegyről. Félelmetes és tanulságos szembenézés ez önmagával, amiből nem kevesebbet, mint valami hasonlót leshetünk majd el, majd, ha odaérünk, hogy igazán mérlegre tegyük magunk, és már ne valamennyi mondattal csak szeretni való, nagyszerűnek tűnő lényünket formáljuk meg.Miért nem lehet ilyen mondatokat leírni fele ennyi évesen, mint Bergman, tűnődik a végtelenül irigykedő olvasó. Például hogy valaki nem túlságosan vonzó ember, nem jó személyiség, főleg nem jó férj és egyáltalán nem jó apa. „Úgy döntöttem, hogy a rossz lelkiismeret részemről tetszelgés volna, hiszen kínjaim soha nem mérhetők azokhoz a szenvedésekhez, melyeket én okoztam.” A rossz lelkiismeret – és ez a könyv távolról sem afféle „bevallás” és nyilvános bűnbocsánat és hamuszórás a fejre – úgyszintén csak szerep volna.

A könyv sokszor előforduló motívuma a maszk. Bergman, az önéletrajzíró most megtesz mindent, hogy hidegen, szenvtelenül – ahogy filmbeli hősei is hidegen és szenvtelenül szenvednek –, a saját maszkja alatt lévő valamit szemügyre vegye.

Gyerekkorát eddig inkább a csodálatos Fanny és Alexanderből ismertük. Most azonban látni engedi nem csak e gyermek mérhetetlen szenvedéseit, a számtalan pofont, amit a lelkészapa lekever nevelés címszóval, a büntetések és fenyítések hosszú sorát, a megalázások gazdag tárházát. A bepisilő kisfiúnak például piros szoknyát kell felvennie, hogy mindenki számára láthatóvá váljon a szörnyű bűn. Fekete pedagógiának nevezi a szakirodalom e nevelési módszert, és ma már sokat tudunk az áldozatairól. A könyv azonban sokkal tovább megy.

A Laterna magica elején látni lehet az apát, aki haldoklik, és akinél a már ötvenéves Bergman megtagadja, hogy látogatást tegyen. Aztán majd soká meglátjuk azt az öregembert is, akivel Bergman elutazik – maga hívja el -, hogy Úrvacsora című filmjéhez helyszíneket és bizonyára ihletet is keressen. Végül egy közös fürdőzést is láthatunk a könyv utolsó lapjain, amelyben még a lelkész úr szőrtelen nemi szervéről is szó esik. Nem az idő telik ezen események között, hanem egyszerűen a könyv íródik. íródik az egyetlen logika vagy lehetséges érzés szerint, ahogy írni lehet: a gyerekkor nagyszerűségével való leszámolástól egészen a szereplők, az elnyomó, mérgező szülők visszaszeretéséig. Ez az egyetlen lehetséges út, az önismeret útja, amit a szerző most bejár. És vele, nyilvánvalóan, az olvasó a maga útjait.

Ebben a kívülről nagyszerű, példás családban egyébként három gyermek nevelkedik. Hősünk az, aki az első adandó alkalommal meglép otthonról, s a szökés végérvényes; nincs visszaút. A báty öngyilkossági kísérlete után szintén elköltözik; a húgnak meg, a családra való tekintettel, abortusszal kell véget vetnie gyermeke élete lehetőségének. Mintha csak a Tavasz ébredése című dráma rettentő kamaszsorsait olvasnánk Frank Wedekindtől.

A távolra szökött Bergmannak pedig harmincévesen már legalább öt gyermeke van, ha jól számoltam, két asszonytól. A báty azonban soha nem járja be azt az utat, amit a film- és színházrendező, író Bergman, az önismeretnek azokat a mélységeit, magasságait. Le is nézi öccsét és művész-foglalkozását. Találkozásukat Bergman így jellemzi: „Számára ők még mindig szülők voltak, mitikus, talányos, nehezen érthető, túldimenzionált lények. Réges-rég benőtt ösvényeken jártunk, és döbbenten bámultunk egymásra: két idős úr, egyazon anyaméh szülöttei, egymás számára most elérhetetlen messzeségben. Kölcsönös ellenszenvünk megszűnt, de helyét üresség töltötte be. Nem érintkeztünk egymással, nem tartoztunk össze.” A szembenézés, leszámolás és visszafogadás, megszelídítés együttese hozza a megnyugvást, a megértést. Aki erre képtelen, mint a testvér, úgy hal meg, hogy a mitikus szülő-árnyékokkal kell bokszolnia. Gyűlölködnie.

E könyv írásmódja, nézőpontja, egész tekintete, ha szabad szinte ugyanolyan, mint a Bergman-színészeké. Hiszen Bergman nemcsak saját színészeket nevelt, de egész színészi játékstílust, Bergman-színészetet. A tiszta, kendőzetlen, dísztelen arc, ami ugyanakkor nagyon maszkszerű is, hiszen a mélyben mindenféle olyan érzelmek, vágyak kavarognak, amelyek nem törhetnek a felszínre. Ezért aztán szinte nem-játék az ő játékuk, a végtelen elfojtásé, eltitkolásé, amely mégis, mint a szél, folyton érezhető a bőrön, az arc felszínén, a mélyen ülő, szinte mozdulatlan szemekben, az egyenes, csak olykor megrezzenő ajkakban. Bergman itt, ebben a könyvben sem érzelmeket és érzéseket fejez ki, hiszen akitől gyermekkorában megtagadják az önkifejezéshez való jogot, annak egyszerűen más lesz a mimikája. Őszintesége nem más, mint végtelen pontosság, a kegyetlenség határáig elmenő tisztánlátás.

Mulatságos Amerikába (és -ból) menekülésének rövid története: „Másnap reggel felhívott Barbra Streisand, és megkérdezte, nem volna-e kedvünk átmenni hozzá egy fürdőruhás, úszómedencés kis garden partyra. Megköszöntem a meghívást, letettem a kagylót, Ingridhez fordultam, és azt mondtam, hogy most azonnal hazautazunk Fárőre, és ott maradunk egész nyáron. A gúnykacajokat majd elviseljük valahogy. Pár órával később már úton voltunk.” Nem tudjuk hát, hogy milyen érzést vált ki a fürdőruhás garden party gondolata a szerzőben; az a kemény hiány, amivel felel saját mondatára, a döntés, hogy hazautaznak, mindent az olvasóra bíz. Ingmar Bergman ezek szerint nem az az ember, aki ilyen mulatságokra jár a hollywoodi sztárokkal.

Mégis e lecsupaszított nyelv mögött, a szenvtelenség álarca mögött, a démonok mellett tapinthatóan ott van a tündérek gazdag világa is. Hiszen eleve azt jósolta róla egy szolgáló: „Ingmar vasárnap született, azért ő láthatja a tündéreket.”

Kölcsönzési információ: OPAC
(Forrás: Könyvjelző. VII. évf., 10. szám, 2011. október, 30-31. o. / Tompa Andrea)

Reklámok

Hozzászólás »

Még nincs hozzászólás.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

%d blogger ezt kedveli: